A meteorológiai tavasz beköszöntével, a kellemesebbé váló hőmérséklet, a hosszabb nappalok és a fokozatosan élénkülő természet sokunkat csalogat közelebbi-távolabbi kirándulóhelyekre. A télváltó átmeneti évszak azonban megkíván némi felkészülést, mielőtt a zöldellő természetben a kilométerek rovásába kezdünk. A felkészülést megkönnyítendő, a tavaszi gyalogtúrázás általunk fontosnak tartott észben, kézen-lábon, magunkon és nemkülönben hátizsákunkban tartandó dolgait az alábbi pontokba szedtük.

 

  1. Előkészület

Tavasszal a nappalok ugyan hosszabbodnak, de a március végi óraátállítás előtt még viszonylag korán sötétedik. Amennyiben túránkat még napnyugta előtt szeretnénk befejezni, a tervezett távtól függően érdemes a túra kezdetét is korábbra tennünk. Fontos, hogy felmérjük és ismerjük mind a saját, mind túratársaink fizikai képességeit. A túra hosszát és nehézségét igazítsuk a túracsapat kevésbé sportos tagjaihoz. Választott túraútvonalunkat gyakran tömegközlekedéssel is megközelíthetjük, ez esetben már előre tájékozódjunk a Volán és a MÁV menetrendjeiről (elvira.hu, menetrendek.hu). Általában szeretjük tudni milyen lesz a várható időjárás, túratervezéskor pedig szinte kötelező tájékozódnunk a túraterület környékének meteorológiai előrejelzéséről. Ehhez számtalan webes segítséget kaphatunk, példaként két magyar szolgáltató: https://met.hu (a Hungaromet weboldala) és az idokep.hu.

 

  1. Öltözet

Mindig öltözzünk az időjárásnak megfelelően: esőben vízállóság, hidegben réteges öltözék, erős napsugárzásban árnyékolás szükséges.

Lábbeli: Mindig hasznos a vízálló túrabakancs viselése, nem csak esőben, harmatos aljnövényzetben is. Kényelmes zoknit viseljünk és persze legyen nálunk csere zokni is (ebből akár több pár is).

Nadrág: Egy kényelmes túranadrág megfelelő, amihez hűvös időben használjunk aláöltözetet is. A nadrághoz esős időben viseljünk vízálló héjnadrágot, akár kamásnit is.

Felső öltözet: Tavasszal még érdemes rétegesen (de mozgásunkat könnyítendő kényelmesen) öltöznünk. Vízálló túrakabát vagy esőköpeny is legyen a hátizsákunkban! Jó, ha van tartalék póló is nálunk.

Hátizsák, túrabot: Hátizsákunk fő jellemzője a kényelmes viselet legyen, lehetőleg több zsebbel felszerelve, mely praktikus a tárolásnál. Hogy mi kerüljön még a hátizsákunkba, azt lentebb részletezzük. A túrabotot van aki szereti, van aki nem, de bizonyos körülmények között (fizikai állapot, környezeti kondíciók) hasznos kiegészítő, különösen csúszós, síkos utakon, meredek emelkedőkön.

 

  1. Tájékozódás:

Töltsünk le offline térképet a tervezett túraútvonalról. Mi a tervezéshez a https://turistautak.openstreetmap.hu/ honlapot használjuk, és több applikációval is meg tudjuk jeleníteni az így készült túratervünk a telefonunkon. Útközben előfordulhat sérülés vagy szimpla fáradtság, ami miatt a tervezettnél akár korábban is be kell fejeznünk a túránkat. Ilyenkor jó, ha van tervünk a rövidítési lehetőségekről is. A hajnali és szürkületi időszakban, valamint ködös időjárási körülmények esetén hasznos, ha van rajtunk fejlámpa, felső ruházatunkon vagy a hátizsákunkon fényvisszaverő prizma is. Kedvezőtlen látási viszonyok között légy látható! Közlekedési pályák (műút, vasúti átjáró) mentén viseljünk láthatósági mellényt!

 

  1. Étkezés, folyadékpótlás, egészségügyi eszközök:

Egy gyalogtúra különböző fokú fizikai igénybevétellel jár, ezért fontos figyelnünk a hatékony kalória, só és folyadékbevitelünkre is. A különböző snackek, szőlőcukor, müzli-, csoki- és energiaszeletek, magvak, szendvicsek és gyümölcsök megfelelő táplálékot biztosíthatnak. A folyadékpótlásunknál is az egyszerűségre törekedjünk, ahol a legfontosabb a megfelelő mennyiségű víz. Melegben az izzadás miatt a sók pótlására vízben oldható sótabletta, hűvösebb időben túratermoszban meleg tea legyen nálunk. Itt fontos megjegyeznünk, hogy amit kivittünk a természetbe, azt vigyük is haza! Ne szemeteljünk, mert az eldobott almacsutka is szemét az erdőben, és a pihenőknél kihelyezett kukák használatát is lehetőleg mellőzzük, hiszen az adott terület kezelőinek kevés kapacitása van a hulladékgyűjtők ürítésére. Minden évszakban fontos, hogy egy „egészségügyi alapszettel” felvértezve kezdjünk a túránkhoz. Ez fájdalomcsillapítókat, sebfertőtlenítőt, sebtapaszt, kötszert mindenképp tartalmazzon.